Ember alkotta pokol: SZÍRIA

Bevezető I. rész: Szíria tegnapról mára

2018. március 28. 16:00 - EXTREMEEDITION

A szír polgárháborúról már mindenki hallott, saját szemével látta annak közvetett és közvetlen hatásait idehaza is. Azok számára, akik többet is szeretnének tudni a kialakult helyzetről (mint pár plakát vagy híradás) eme kétrészes bevezető cikksorozat végigveszi azon tényezőket, melyek alapvetően meghatározzák a jelenlegi Szíriát és annak várható jövőjét.

 

differentator_output_v2.png

 

Bevezető I. rész

Szíria tegnapról mára

 

A polgárháború következtében több részre szakadt az ország, így mielőtt belemehetnénk a geopolitikai sárdobálás mélységeibe, nézzük meg, kik is alkotják a térség szereplőit, hogyan jutottak el idáig és nagyjából mivel rendelkeznek. Rengeteg szintén fontos rész szándékosan ki lett hagyva az ésszerű terjedelem érdekében, ezek később külön bejegyzést fognak kapni (például: Aleppó és DeZ ostroma, a polgárháború kitörésének okai, stb).

 

flag_saa2.pngA Szír Arab Állam hivatalos kormánya Damaszkuszi székhellyel az Eufrátesz nyugati partján, Tartusz és Khemeimim esetében közvetlen orosz jelenléttel

 

A kormány teljes Szíria területének közel 60%-át tudhatja magáénak (~102.000km^2), körülbelül 13 millió lakossal, mely a mind a legnagyobb kiterjedésű, mind a legnagyobb populációjú frakcióvá teszi (ezt a pozíció a polgárháború kitörése óta sosem vesztette el, végig a legnagyobb résztvevő volt népesség szempontjából).

Az évek óta húzódó háború rendkívül érzékenyen érintette az amúgy sem túl acélos szír gazdaságot, kiváltképp a Daesh (aka ISIS) 2014-2016 közötti gyors területszerzésének, mely a biztos bevételi forrást jelentő olajkutakat is érintette (pl. Arak, T2, al-Omar). Mivel az Iszlám Állam is sikeresen el tudta adni a kitermelt olajat, nem semmisítették meg a legtöbb olajkutat és finomítót. Figyelembe véve, hogy a szír gazdaság rendkívül függ az olajtól (és annak bevételeitől), talán nem meglepő, hogy miközben állandó harcokat vívtak a szír kormányerők és a dzsihadisták, a háttérben igen rendesen folyt a kőolaj-kereskedelem a két fél között (később Törökország és más környező frakciók is bekapcsolódtak az olcsó olaj-üzletelésbe).

Talán nem meglepő, hogy a turizmus volt az első húzóágazat, amely szinte teljes egészében megszűnt Szíriában a polgárháborút megelőző folyamatos tüntetések idején, melyek később a Szír Arab Hadsereg és a helyi rendvédelmi erők rendkívül erőszakos fellépésének eredményeképpen fegyveres összecsapásokká eszkalálódtak. Ugyan voltak próbálkozások a Ba'ath párt irányából az elmúlt pár évben a turizmus feltámasztására, azonban mivel a főváros bizonyos kerületeiben a mai napig harcok folynak (pl. Yarmouk palesztin negyed, Kelet-Gúta), gyakorlatilag jelenleg az egyetlen viszonylagosan biztonságosnak tekinthető város nem más, mint a földközi tenger partján fekvő Tartusz (Tartus). Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy itt található az oroszok földközi tengeri katonai bázisa, melyet a következő 100 évre garantáltan a magukénak tudhatnak.

A különféle elemzők szerint 45% feletti a gazdasági mélyrepülés országosan. Még külföldi segítséggel se valószínű, hogy az elkövetkezendő évtizedekben akár a polgárháborút megelőző állapotokat helyre tudják majd állítani (ha egyáltalán valaha). A szír font (SYP: 1 HUF = 2 SYP) inflációja 47% körüli volt két évvel ezelőtt - és ez azóta se változott-, emellett az elszálló élelmiszer és fűtőanyagárak tovább súlyosbították a helyzetet, azonban az állam a nem kimondottan magas fizetéseket továbbra is biztosítja az ország teljes területén az állami alkalmazásúaknak (pl. tanárok). Kelet-Gúta - amelyet nem véletlenül hívnak Damaszkusz éléskamrájának - felkelők kezére kerülése illetve rengeteg egyéb mezőgazdasági terület elvesztése / a termelés harcok miatti megszakadása igencsak érzékenyen érintette az ország egyik húzóágazatának számító mezőgazdaságot. Az évek óta tartó szárazság miatti visszaesés tovább növelte az amúgy is elszállt árakat. Országosan a teljes anyagi és gazdasági kár a Világbank szerint meghaladja a 226 milliárd dollárt, az éves szír GDP közel négyszeresét.

A háború előtt közel 22 milliós népesség több mint negyede (!) hagyta el a hazáját, többségében a környező országok felé (Törökország 3,4-3,7 millió Afrin-t is beleértve, Libanon 1-2,2 millió, 1+ millió Európa, stb), jellemzően a társadalom többségét kitevő síita és szunnita populáció. A yezidek (jeziditák) brutális atrocitásokat és népírtásokat szenvedtek el a Daeshtől, akik a monoteista közösséget megsemmisítendőnek ítélték, de hasonló volt a sorsa azon keresztényeknek és alavitáknak is, akik megtagadták a rájuk kivetett adók befizetését. A Szír Arab Hadseregben népesség-arányosan rendkívül felülreprezentált alaviták közül például minden harmadik felnőtt-korú férfi meghalt a harcokban. Aleppó, Rakka, Deir ez-Zór irányába már megindult a visszaköltözés, azonban a romokban lévő infrastruktúra, az állandó áramkimaradások és az ivóvízhiány mind-mind nagyban lassítja a folyamatokat, főleg, hogy rengeteg település esetében a jelentős anyagi káron túl (pl. Rakka szinte a földé lett egyenlővé téve) a több tízezer elhelyezett akna mentesítése is lassan halad.

 

palmyra2016march.png

2016. március, a polgárháború fordulópontja: Tadmur felszabadítása orosz segítséggel (Valery Sharifulin - Getty / @PetoLucem - Twitter) (nagyításhoz kattints a képre!)

A hadsereget tekintve a lázadók felé történő tömeges dezertálások 2011-2013 között (az ország valamennyi pontjáról, kiváltképp Idlib, Homsz és az észak - észak-nyugati területek és Daara), valamint a szimplán Törökországba majd onnan tömegesen Európába menekülő dezertált katonák megtizedelték az amúgy sem hadképes erőket. A rossz kiképzés, a gyenge felszereltség és a hadvezetés inkompetenciája hatalmas veszteségeket okozott az SAA-nak a korai években (Syrian Arab Army / Szíriai Arab Hadsereg), melyek kompenzálására hozták létre a Nemzetvédelmi Erők (National Defense Forces, NDF) elnevezésű szervezetet Hilal Hilal vezetésével még 2012-ben, mely ellentétben a reguláris hadsereggel, inkább helyi emberekből lett összeállítva (hasonlóan a Volkssturm-hoz). Ez a kényszermegoldás a mai napig rengeteg problémának a forrása, mivel megannyi esetben az NDF megfutamodott a harc elől, illetve inkább a helyi / felszabadított lakosokat fosztogatták jobb dolguk híján (jellemzően őket hagyják hátra a frissen felszabadított településeken rendfenntartás végett).

A lecsökkent emberállományt a szomszédos Libanonból a harcokba becsatlakozó Hezbollah (elit) egységei (al-Qusayr-i csaták), illetve 2015 őszétől az orosz légierő és speciális földi csapatai is nagymértékben ellensúlyozták. Mindenképpen szót kell ejteni az iráni IRGC és a Palesztin Felszabadítási Front (PLF) illetve az orosz oldalról a Wagner PMC valamint az első és második palmürai offenzívában aktívan résztvevő Spetsnazról is, mely csapatok a mai napig aktívan támogatják a 200-300 ezerről az optimista becslések szerint is legalább a felére (!) visszaeső reguláris hadsereget.

Gépesítettség terén jellemzően szovjet technológia áll a rendelkezésükre, kivételt képez a Köztársasági Gárda, az orosz kiképzésű 5. hadtest és az elit Tigris alakulat, melyeket ellátták a legújabb generációs T-90-es harckocsikkal. Légierő terén ősrégi Szuhoj és MiG a választék, kizárólag Damaszkusz légterét védik a SyAAF "csúcsát" jelentő MiG-29-ek.

 

flag_sdf3.pngSzíriai Demokratikus Erők (SDF): közvetlen USA jelenléttel részlegesen felügyelt terület, de-facto Manbidzs (Manbij) / Deir ez-Zór székhellyel, az Eufrátesz keleti partján illetve Manbidzs és környéke valamint Aleppó Sheikh Maqsood negyede

 

A többnemzetiségű SDF 2015-ben lett létrehozva a helyi kurd erők (YPG) által, azzal a nem titkolt céllal, hogy a Daesh kiűzését követően egy szekuláris államot hozzanak létre (gyakorlatilag alternatívát a Ba'athista kormánnyal szemben). Azonban még az SDF-en belül sincs egyetértés a tényleges célokat illetően, melyet nagyban megmagyaráz, hogy a kezdeti 2:1 arányú kurd-arab (és arab törzsek) arány 2018-ra nagyban megváltozott és  már csak körülbelül 40% a kurdok száma és a törökök az afrini SDF ellen indított Operation Olive Branch hadművelete miatt ez tovább csökkent. Egyes csoportok a Rojava több évtizedes álmát, a független Kurdisztánt remélik elérni, mások a föderalista - de egységes Szíriában hisznek.

Területileg megközelítőleg Szíria 25%-át birtokolják, mely nagyrészt az Eufrátesz keleti partját foglalja magába illetve Manbidzs és környékét (Afrint gyakorlatilag már elvesztették a tFSA ellenében). A nemzetközi támogatást  élvező (Operation Inherent Resolve - OIR, értsd: nyugati légierő és az USA fegyveres erőinek különleges egységei) SDF minden települést sikeresen megtisztított kelet-Szíriában egy nagyobb sivatagos részt leszámítva az iraki határon, mely a mai napig problémát jelent a Daesh rendszeres rajtaütései miatt. Az SDF által kontrollált terület közvetlen kapcsolatban van Iraki Kurdisztánnal (autonóm terület), nem kevés feszültséget váltva ki a környező országokban, ahol a kurd autonóm törekvéseket nagyon nem kedvelik (Törökország, Irán, Irak).

Gazdaságát tekintve az SDF területein jellemzően olajjal kereskednek, hála a birtokukban lévő hatalmas kőolajmezőknek a Hasakah - al-Bukamal - Deir ez-Zór háromszögben (pl.: al-Omar) mely biztos jövedelmet tud biztosítani, hála annak, hogy az ország másik részével ellentétben itt a kiűzött iszlamisták nem igazán rongálták meg a kutakat és finomítókat. Az állami (szír kormányzati) pozícióban lévőket továbbra is a szír kormány fizeti ki.

raqqa.jpg

2017.október.21, Rakka - Bulent Kilic (nagyításhoz kattints a képre!)

Kobanî 2014 őszi ostromát követő elsöprő erejű offenzíva elnyomta azon aggodalmas hangokat, melyek a kurdok által a helyi arab lakosság erőszakos át / kitelepítéséről szóltak, azonban ezek az állítások sosem lettek  hitelt érdemlően megerősítve. Ami biztos, hogy körülbelül 2 milliós a népesség az SDF által felügyelet régióban, többségében arabok (törzsi arabokat is beleszámítva) az Eufrátesz mentén és nagy számban kurdok északon.

Könnyű gépesített fegyveres erők alkotják az SDF gerincét (YPG / YPJ), azonban tüzérség és tankok terén elég gyéren vannak, melynek oka a Törökország és a kurdokat közvetlenül fegyverekkel és légierővel megtámogató Egyesült Államok már jó ideje fennálló kötélhúzása.

Mindkét ország NATO tag, azonban a törökök egyre távolodnak az atlanti szövetségtől és közelednek az oroszok irányába (más szemszögből viszont inkább tűnik külön utasnak Erdogan), melyet az USA nagyon nem akar, hiszen a NATO második (és a térség) legnagyobb hadseregéről van szó. A törökök többször is figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjanak az általuk terroristának tartott kurdok felfegyverzésétől, nehogy a több milliós kurd függetlenségi törekvés nehézfegyvereket és tankokat szerezve erővel hozza létre a Rojavát, ezáltal kiszakítva jelentős területeket az összes környező országból, így Törökországból is.

Kobanît és Manbidzset követően az Al Tabqah vízerőmű és település elfoglalását követően Rakka (de-facto Daesh főváros) felszabadítása következett, ahol a nagymértékben siettetett hadművelet (hogy megakadályozzák az SAA átkelését az Eufráteszen) rengeteg véráldozatot követelt mind a lakosság, mind az SDF egységei között: az OIR légiereje gyakorlatilag földig rombolta a települést, a város több mint 82%-a teljesen megsemmisült. Ugyanakkor megmutatkozott, hogy a kizárólag könnyű fegyverzettel felszerelt SDF még a nyugati kiképzés ellenére is nagyon sérülékeny haderő, egy reguláris hadsereg ellen nem sok esélyük lenne (és az elmúlt hetek eseményei Afrinban ezt be is bizonyították).

 

flag_fsa2.pngSzabad Szíriai Hadsereg (FSA / szír ellenzéki erők): közvetlen török támogatással Jarabulus / al-Bab székhellyel (helyi erők), Idlib tartomány jelentős része Idlib székhellyel, Afrin tartomány (Operation Olive Branch), Daara tartomány részlegesen, Al-Tanf 50 km-es zónája közvetlen USA jelenléttel

 

A szír hadseregből dezertált katonák alapította FSA elsődleges és egyetlen célja a regnáló Bashar al-Assad hatalmának megdöntése volt fegyveres úton, miután a 2011-ben begyűrűző Arab Tavasz miatti tömeges megmozdulásokat kőkeményen leverték a fegyveres erők. A nemzetközi közösség (USA, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Németország, Franciaország) által pénzügyileg és fegyveresen is erősen megtámogatott szervezet jelentős sikereket ért el a kormányerők ellen a polgárháború kitörésének első éveiben, így sikeresen elfoglalták teljes Idlib tartományt, Homszt Idlibtől délre, Daarat délen és még rengeteg más területet is (Damaszkusz környezetét), a csúcson több, mint 20%-át birtokolva az ország teljes területének. A kezdetektől problémát jelentett a megosztottság, a megannyi csoport és szövetségi rendszer, mely esetenként közel 100 különféle közösséget / al-szervezetet jelentett egy időben, mely egy koordinációs rémálom volt és ez részben a mai napig is jelen van. A csökkenő külföldi támogatás és a Daesh erősödése azonban a helyi iszlamista szélsőséges erők szélsebes megerősödését eredményezte, melyek több kisebb-nagyobb fegyveres konfliktus után gyakorlatilag teljesen átvették a hatalmat az egykor szekuláris célkitűzésű, a korrupt rendszer eltörléséért küzdő szervezet felett.

Jelenleg a még megmaradt Idlib tartományt a Tahrir al-Sham (HTS) elnevezésű szélsőséges iszlamista csoport tartja uralma alatt több másik, hasonlóan szalafista csoportokkal együtt (pl. Ahrar al-Sham). Már a kezdetektől jellemző volt a megszakításokkal teli belharcok valamennyi ellenzék által uralt területen, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Így történhetett meg, hogy több alkalommal egy, a CIA által felfegyverzett "mérsékelt" iszlamista csoport a Pentagon által felfegyverzett másik csoporttal harcolt. 

22march_syria_war_map-1024x952.jpg

2018. március.22, Szíria (maps.southfront.org) (nagyításhoz kattints a képre!)

Az igazi kakukktojás az iraki-szír határon lévő al-Tanf (Al Waleed) határátkelő és közel 50 kilóméteres körzetének teljes lezárása az Egyesült Államok különleges egységei és a mérsékelt lázadó FSA elemekkel, közvetlenül megakadályozva a szír kormányerőket, hogy átlépési pontot alakítsanak ki Irakkal. Egyébként legalább két alkalommal az amerikai légierő a határátkelő felé tartó kormányhű katonai konvojokat lebombázta.

Gazdaságilag a Törökországtól függés nagyon erősen jelen van és volt, hiszen Erdogan többször is kijelentette, hogy nyíltan támogatja az Aszad-rezsim megbuktatásáért küzdő lázadó csoportokat fegyverrel és ellátmánnyal (például gabonát importáltak be nagy mennyiségben). Hasonlóan az SDF területeihez, itt is jó pár ember továbbra is megkapja a fizetését a szír kormányzattól.

Társadalmilag szunnita többség jellemzi Idlib tartományt és környékét (a polgárháború kitörését követően innen is nagymértékű elvándorlás volt tapasztalható, főleg keresztény közösségek). Törökország a már meglévő három millió szír menekült mellé nyilvánvalóan nem kíván még többet befogadni, így az Idlib ellen a közelmúltban megkezdett kormányzati offenzíva miatti újabb menekülthullámot már a tartományon belül próbálja elhelyezni.

Az eredeti FSA, - mely 2011-ben alakult ex-SAA katonákból - felszerelését és mennyiségét tekintve jóval elmaradt a reguláris hadseregtől, azonban 2012-től kezdve - mikor nagy számban már magas rangú tisztek is dezertáltak - jelentős fejlődésnek indultak, mely 2013-ban tetőzött. Azonban ennek nagy ára volt, mivel időközben az FSA Pentagon általi felfegyverzési programjára rárepültek a helyi iszlamista csoportok is, ennek eredményeképpen év végére megközelítőleg a teljes haderő felét már különféle különutas dzsihadista szervezetek alkották, így a Free Syrian Army név inkább lett egy tetszőlegesen bármire és bárkire ráhúzható név (pl. tFSA), mintsem egy hierarchikus szervezet.

Annak ellenére, hogy sikerült járműveket szerezniük a különféle katonai bázisokról az évek folyamán, mégis az import amerikai anti-tank fegyverek (ATGM) nagyszámú használatával tudtak jelentős károkat okozni a gépesítettségük miatt erőfölénnyel rendelkező kormányerőknek. Az évek folyamán ennek eredményeképp az SAA T-55 / T-62 / T-72 állománya jelentősen megritkult és csak az oroszok hadbalépését követően Shtora-1-gyel felszerelt T-90-esek megjelenése (illetve az FSA feletti totális dzsihadista hatalomátvétel miatt elzárt Nyugati pénzcsapok) fordította vissza az erőviszonyokat a kormányerők felé. Jelenleg a Tahrir al-Sham és a hasonló elveket valló csoportosulások ritkítják egymást Idlibben, ahogy tették ezt Kelet-Gútában, azt megelőzően pedig Aleppóban. 

tFSA: a török hadsereggel szövetséges szíriai arab és turkomán erők, elsődlegesen kurd-ellenes hadműveleteket (Operation Olive Branch) hajtanak végre az Iszlám Állam al-Babból való kiűzésüket követően (Operation Euphrates Shield), azonban többször is hangoztatták a szír kormány elleni ellenséges hozzáállásukat. 

 

flag_is2.pngIszlám Állam (ISIS / Daesh) a Golán-fennsík szíriai oldalán, a Deir ez-Zór - al-Bukamal - Szuknah háromszögben, az iraki-szíri határon al-Bukamaltól északra, Yarmouk negyedben (Damaszkusz)

 

A területeit szinte teljesen elvesztő Daesh - ahogy az várható volt - gerillaharcot folytat az iraki-szír határon az SDF és al-Bukamaltól keletre a kormányerők ellen. Mivel egy sivatag gyakorlatilag ellenőrizhetetlen és megtisztíthatatlan kisebb csoportoktól, ezért várhatóan még igen sokáig fogunk hallani az ISIS-ről, ha más nem, akkor az Irakban sorzatosan végrehajtott inghimasi támadások okán.

Damaszkusz egyik kis kerülete (név szerint Yarmouk Camp, palesztin negyed) egy közel kettő négyzetkilométeres terület, mely három frakció irányítása alatt áll: a teljes kerületet körbeveszik a szír kormányerők, a nyugati felét az Iszlám Állam, míg a szemköztit a szintén dzsihadista Tahrir al-Sham szervezet tartja kontroll alatt immáron évek óta. Hónapról hónapra elfoglalnak egymástól pár utcát vagy háztömböt, de egyébként nagy mozgás nincs a kerületben. Kelet-gúta felszabadítását követően a kormányerők egész Yarmouk megtisztítását tűzték ki célul.

Az utolsó stabilan városokat is magába foglaló Daesh fennhatóságú terület a Golán-fennsíkon helyezkedik el. Eredetileg ez nem az "igazi" ISIS, hanem csak annak hűséget fogadó szalafista csoportról van szó, mely 2017-ben kifejezetten megkeserítette a szomszédos kormányerők és lázadók mindennapjait, mostanság azonban viszonylagos "nyugalom" van.

 

Szövetségi rendszerek

 

Amint az látható a lenti - meglehetősen leegyszerűsített - ábrán, a szíriai helyzet a káosz tankönyvi példája. A hidegháborúra emlékeztető erőviszonyok, a regionális (vallási) ellentétek és a vezető szerep megszerzése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szír polgárháború egy proxy-háborúvá eszkalálódott a fél világ kisebb-nagyobb részvételével. 

szov_v4.PNGFrakciók közötti szövetségi rendszerek - saját ábra (nagyításhoz kattints a képre!)

 

 

TL;DR

 

  • A széttagolt Szíriában a legyengült kormány az orosz és iráni támogatásnak hála megfordította a háború menetét.
  • A lázadók erős kezdést követően az iszlamista szélsőségek martalékává váltak és több sikeres hadjáratot követően mára folyamatosan szorulnak vissza.
  • A kurdok a független Kurdisztán álmát próbálják életben tartani, meglehetősen erős nemzetközi ellenszélben.
  • Törökország a lázadók egy csoportjával együtt folytatja az észak(-nyugat) szíriai kurdok fegyveres kiszorítását a török-szír határról, kialakítva egy bufferzónát.
  • Az Iszlám Állam kényszerűségből feladva a hagyományos harcászatot a gerilla harcok és az állandó (helyi) terror irányába fordult, jelentős területeket szerezni már nem képes se Irakban, se Szíriában.

 

Folytatása következik: Bevezető II. rész: Szíria holnap

A következő fejezetben végigvesszük az ország jövőképeit, kinek mi a közvetett és közvetlen célja rövid és hosszútávon egyaránt. Nagyhatalmak játszótere szabálymagyarázattal. Hamarosan... 

 

Felhasznált források:

  • https://www.reddit.com/r/syriancivilwar/comments/83fmwa/area_under_control_or_influence_of_each_major/
  • https://syriancivilwarmap.com/
  • http://www.almasdarnews.com/article/syrian-army-recs/
  • http://www.worldbank.org/en/country/syria/publication/the-toll-of-war-the-economic-and-social-consequences-of-the-conflict-in-syria
  • https://www.reddit.com/r/syriancivilwar/comments/5ygr97/estimated_population_living_in_each_major_faction/
  • https://www.aljazeera.com/news/2017/10/sdf-captured-al-omar-oil-field-isil-171022194321039.html
  • https://www.reuters.com/article/us-syria-crisis-airport/syrian-rebels-capture-military-airport-near-turkey-idUSBRE97411J20130805
  • http://theconversation.com/food-security-how-drought-and-rising-prices-led-to-conflict-in-syria-71539
  • http://www.bbc.com/news/world-middle-east-34416519
  • https://maps.southfront.org/map-update-military-situation-in-syria-on-march-22-2018/
  • + saját kútfőből :)

 

 --EX

 

differentator_output_bottomv3.png

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://manmadehell.blog.hu/api/trackback/id/tr7213777840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.03.29. 15:53:06

Ugye szó lesz majd a gazdag arab országok terveiről is, hogy gázzal lássák el Európát és ami miatt tulajdonképp ilyen szinten ki tudott törni ez a konfliktus? Mert az út Szírián át vezet.

EXTREMEEDITION · https://www.facebook.com/manmadehellblog 2018.03.29. 15:54:55

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: A következő rész konkrétan erről fog szólni, azaz, hogy miként helyezkedik el Szíria a különféle országok érdekeinek szempontjából (síita félhold, olajvezeték keresztül az országon, stb).

nagykerek 2018.05.13. 18:23:20

Egy dolgot cáfolnom kell. A szíriai kurdok sosem törekedtek függetlenségre, ők (egy minél szélesebb körű) autonómiát szeretnének.

Nyilván minden nacionalista kurd függetlenséget szeretne, az ő arányuk azonban a kurdokon belül legfeljebb 10-15%. A vezetés pedig tisztában van azzal, hogy egy független szíriai kurd állam gazdaságilag életképtelen. EZÉRT cél az autonómia és nem a függetlenség.
süti beállítások módosítása