A szír polgárháborúról már mindenki hallott, saját szemével látta annak közvetett és közvetlen hatásait idehaza is. Azok számára, akik többet is szeretnének tudni a kialakult helyzetről (mint pár plakát vagy híradás) eme kétrészes bevezető cikksorozat végigveszi azon tényezőket, melyek alapvetően meghatározzák a jelenlegi Szíriát és annak várható jövőjét.

 A bevezető cikksorozat első részében részletesen megvizsgáltuk, mi a helyzet az országhatárokon belül. Ha még nem olvastad, KATTINTS IDE.

Bevezető II. rész

Szíria holnap

Talán nem újdonság, hogy a közel-keleten minden ország valamely nagyhatalom befolyási övezetébe tartozik. Ez néha évenként, máskor csak évtizedenként változik, de a stabil politikai berendezkedés nem igazán jellemzi a térséget már igen hosszú ideje. Pár ismertebb példa:

• A '91 utáni Oroszországgal erős gazdasági kapcsolatokat ápoló NATO tag Törökország viszonya a 2015-ös orosz Szu-24 incidens miatt teljesen felborult, majd kevesebb, mint 2 év alatt ismét rendeződtek, melynek eredményeképpen a törökök egyre jobban kifarolnak az Atlanti Szövetségből.
• az egykor nyugat-(és kelet) barát Sah vezette Irán jelenleg a síita iszlám fellegvára és nyugati világ leggyűlöltebb ellensége, különféle terrorista szervezetek pénzeléséért felelős (pl. Hezbollah, Hamas). Eltérő szinten, de résztvevője az összes közel-keleti térségben vívott konfliktusnak.
• Líbia, ahol a demokrácia fegyver általi behurcolása darabokra robbantotta az országot.
• A megbuktatott Szaddam-féle Irak, mely megannyi háború és konfliktus után sosem tudott stabilizálódni, míg végül a teljesen inkompetens Maliki-kormány gyakorlatilag tálcán nyújtotta az országot az Iszlám Államnak, amely még mindig nem tűnt el teljes egészében a térségből

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, John Kerry amerikai külügyminiszter és Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja az ISSG (International Syria Support Group) 2016.május.17-i konferenciáján (AP)

A felkelések, puccsok és polgárháborúk egyik igen gyakori közös jellemzője, hogy valamilyen szinten az eseményekbe egy vagy több határokon túli szereplő is beleszól. A közelmúltban Jemen, Ukrajna, Irak mind a nagyhatalmak "áldozataivá" váltak és természetesen Szíria sem kivétel ez alól.  Aszad 2000-es hatalomra kerülését követően az amerika-ellenes (és Irán-oldali) retorika továbbá a térség különféle szélsőséges fegyveres csoportjainak háttérből való támogatása / megtűrése rendkívül gyorsan a céltábla közepére helyezte a Ba'athista kormányt a nyugati világ számára. A WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok alapján az amerikai kormányzat 2006 óta folyamatosan pénzelt különféle kormányellenes erőket és megmozdulásokat, bízva abban, hogy destabilizálják a rendszert, így csökkentve a szírek által közvetlen ellenségnek tekintett Izraelre és az egész térségre rakodó nyomást. Az Arab-tavasz miatt (ismét) lángba boruló Közel-Kelet jó lehetőség volt a klasszikus arab-típusú diktátorok megbuktatására (Szaddam, Kadhafi, Mubarak, Aszad és persze az iráni vezetés úgy mindenestül), ezért a kezdetben fegyvertelen tüntetéseket brutálisan leverő rendszer miatt drasztikusan megszaporodott rendszerellenes erők ellátása pénzzel és katonai felszereléssel pillanatok alatt elhozta a "kívánt" eredményt.

Kétpólusú világ: "Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség"

Nagyhatalmi szempontból ugyanazok a régi célok vezérlik a két szemben álló blokkot: saját befolyásuk kiterjesztése a régióra. A 2011-es megmozdulások leverését követően a nyugati világ az USA-val az élen Aszad távozását követelte számos gazdasági szankcióval együtt, de érdemileg ezt követően se változott semmi, sőt, a szír kormányzat a következő évben már egyenesen biológiai és vegyi fegyverek bevetését is kilátásba helyezte egy esetleges külső invázió esetén.

Az Egyesült Államok és a Nyugat szempontjából Szíria Izrael-ellenessége, a túlzott iráni befolyásszerzés (fegyverszállítmányok Libanonba az országon át) és az ezzel járó Síita-félhold kialakítása illetve a diktátornak tartott Assad tüntetések felé mutatott brutális fellépése volt az oka az ellenséges hozzáállásnak. A lázadók felfegyverzése és támogatása felpörgette az eseményeket a térségben és igen hamar már nem az volt a kérdés, hogy meg fog-e bukni a rezsim, hanem, hogy ez mikor fog bekövetkezni: 2015-re a Hezbollah és az iráni Forradalmi Gárda segítségével indított hadművelet gyorsan kifulladt, valamint az Iszlám Állam offenzívája Palmüránál sikeresen áttörte a frontvonalakat és sorra elfoglalta Homsz-kormányzóság környező részeit.

Azonban az orosz légierő 2015 őszi, közvetlen becsatlakozása a harcokba meglepte a nyugati világot, akik - mivel továbbra sem mertek közvetlenül hadba vonulni a kormányerők ellen - inkább a számukra megbízhatónak tartott lázadó csoportokat kezdték ellátni fejlett haditechnológiával (pl: TOW, MILAN), hogy kompenzálják az egyre fokozódó légicsapások hatását. Putyin a szövetséges Aszad megsegítését természetesen nem csupa szívjóságból tette, mivel az oroszok tartuszi katonai kikötője az ismét felállított 5. flotta otthona és az oroszok gyakorlatilag egyetlen katonai bázisa a régióban. Továbbá felröppentek a hírek, hogy számos szír olajkút kitermelését és a kitermeltek feldolgozását a Rosneft és hasonló állami cégek kapják (majd) meg Szíriában a segítségért cserébe. 

Az orosz légierő Tu-160-as szuperszonikus bombázója csapást mér az Iszlám Állam egységeire Deir ez-Zor tartományban (2015. november, RUSSIAN DEFENSE MINISTRY PRESS SERVICE / AP)

Jogos a kérdés, hogy milyen hatalmi viszony van a szír és az orosz kormány között, ténylegesen parancsokat ad-e Putyin Aszadnak vagy sem. Az elmúlt évek eseményei alapján (konkrét információ sosem került nyilvánosságra a témában) nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a szír kormányt de-facto megmentő oroszok mindenre kiterjedő utasításokat adnának, melyre a legjobb példa a 2016-os nyári Ithriyah-Rakka offenzíva, melynek során a szír kormányerők Desert Hawk, 4. Páncélos és 10. Gépesített hadteste az NDF erőivel kiegészítve teljesen váratlanul megindult az Iszlám Állam akkor bevehetetlennek tartott fővárosa - Rakka - felé azzal a kitűzött céllal, hogy egy menetben felszabadítják az egészet. A támadás csúcspontján 120 km mélyen hatoltak be az ISIS területére, azonban az előrenyomulás lelassult majd az arcvonal pár nap alatt összeomlott és az erős ellentámadás miatt végül vissza kellett vonulniuk a kiindulási pontig. Az egész kéthetes megmozdulás hatalmas arcvesztés volt a Ba'athista kormányzat számára, mivel mint az nem sokkal később kiderült, az oroszok a kezdetektől ellenezték az egész hadműveletet és emiatt semmilyen szinten nem segítették a szövetséges csapatokat.

Az viszont egészen biztos, hogy az oroszok a közvetlen saját érdekeik miatt a szír kormány feje felett döntenek Szíriával kapcsolatban az egyébként értékesebbnek tartott Törökországgal, melyre a megannyi bilaterális tárgyalás a bizonyíték, mint például az ezekben a napokban lefolytatott Tal Rifaat TFSA vs. SDF-NDF-orosz fennhatósági kérdés, az Abu Duhur felszabadításáért folytatott offenzíva felfüggesztése Idlibben vagy a korábban Afrinban állomásozó orosz Katonai Rendőrség kivonása az Operation Olive Branch megindulása előtt. Az is biztos, hogy gútai gáztámadás miatt támadásra készülő amerikaiak miatt erőteljesen ráhatottak a szír kormányra, akik így azon nyomban engedtek a követelésnek és átadták minden vegyifegyverüket.

Amerika a nyugat-barát (de legalábbis nem orosz-szövetséges) iraki kormányhoz hasonló szír kormányzat létrehozásán fáradozott évek óta, terveik szerint ezzel megsegítve a nagymértékű iráni-libanoni befolyás alatt álló Szíria miatt közvetlen és állandó fenyegetettségnek kitett Izraelt. Mivel nagyon úgy tűnik, hogy már az amerikai kormányzat is lemondott Aszad leváltásáról és egy átmeneti kormányzaton keresztül a nyugati-típusú demokrácia bevezetéséről, így a kurdok által megszerzett területek (az Eufrátesztől keletre) megtartását és stabilizálását szorgalmazza egy rendkívül kockázatos hintapolitikát folytatva: Amerikai számára is a régió nagyhatalmát megtestesítő Törökország szövetségesként megtartása az elsődleges prioritás, akár úgy, hogy a - törökök által ellenségnek tekintett -, korábban éveken át segített függetlenség-párti (SDF / PKK / YPG) kurdokat beáldozzák, ha szükséges. Ennek persze különféle lehetséges forgatókönyvei vannak: teljes amerikai kivonulás (Trump pedzegeti mostanában ezt az opciót) vagy átadni a TFSA-nak minden SDF területet, esetleg egy törökbarát (báb) kormányzó hatalom beiktatásáig bezárólag (újabb csavar, hogy jelenleg Franciaország küld saját katonákat a kurd régió nagyvárosaiba). 

Az amerikai tengerészgyalogság M777-es tarackkal támadja az ISIS-t valahol Észak-Szíriában (2017, Lance Corporal Zachery Laning, U.S. Marine Corps)

A térség jellemzője, hogy bárki bármit tesz, a közvélemény jelentős része a "Biztos az olaj miatt!" felkiáltással él. Esetünkben sincs ez másképp (csak jelenleg földgáz és nem olaj), már a kezdetek kezdetétől több, Szírián átívelő vezetéket nevezték meg az egész háború okának. Az elmélet szerint a valóban tervezés alatt lévő Katar-Törökország közötti gázvezeték építését Aszad elutasította állítólag abból az okból kifolyólag, hogy a szövetséges oroszokat segítség ezzel, nehogy az olaj és gáz-függőségüket csökkenteni tudják az európai országok. Figyelembe véve, hogy 2009-ben új gazdag gázmezőket fedeztek fel a régióban - melyek a szaúdi és szövetséges földgáz-érdekekre közvetlen veszélyt jelentenek - Katar a saját vezeték megépítésének elutasítása miatt a szír kormány megbuktatásával akart közvetlen befolyást szerezni az országban, így létrehozva a kívánt gáz-összeköttetést és megszerezni az új mezők feletti kontrollt is közvetve.

Nemzeti célok és érdekek kereszttüzében

Szíriai Arab Állam: Bassár al-Aszad 2011 óta az egy és egyetlen egységes Szíria helyreállítását szorgalmazza, természetesen a Ba'ath Párt vezetésével. Politikailag a régióra jellemző "demokratikus" választások voltak megtartva 2014-ben (elnöki) és 2016-ban (parlamenti). Az előbbi 88,7%-os al-Aszad győzelemmel zárult, aki így 2021-ig biztosan elnök lesz. Semmi biztosat nem tudni a jövőbeli tervekről, azonban a következő forgatókönyvek a valószínűek:

• Az al-Aszad dinasztia marad hatalmon, de nem a jelenlegi elnökkel az állam élén.
• Az al-Aszad dinasztia háttérbe húzódik a közvetlen hatalomgyakorlástól, de egy egyszerre népszerű és hithű Ba'athista személy veszi át az elnöki széket. Ez a személy nagy valószínűséggel Suheil al-Hassan lenne, az elit Tigris Alakulat vezetője és a polgárháborúban megedződött újgenerációs tisztek egyik legjobbika.
• Az előbbi - meglehetősen orosz-érdekekkel megegyező - opciókkal ellentétben a régió stabilitását előtérbe helyezve valami csoda folytán az oroszok is belemennek egy átmeneti kormány megalakításába és 2020-ban már nemzetközi megfigyelőkkel lebonyolítanak egy demokratikus parlamenti választást majd egy évre rá egy elnökit.
• Az ország három részre szakadva marad (lázadó bufferzóna - török bábállam / kurd régió - NATO befolyási körzet / Szíriai Arab Állam - orosz befolyási körzet).
• Az amerikaiak vezetésével a nyugati erők váratlanul mégis lerohanják a kormányerőket és erővel eltávolítják Aszadot, aztán az Afganisztánban és Irakban bevett gyakorlat szerinti kormányzat kialakítása.

Törökország: Az ő elsődleges céljuk a kurdok jelentette veszély minimalizálása vagy megszüntetése, melyet a fél világ által terrorszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) testesít meg. A PKK önmagában is elég gond lenne a törököknek, azonban a PYD (Democratic Union Party / Demokratikus Egyesülés Pártja) katonai szárnya a YPG (People's Protection Units / Kurd Népvédelmi Erők) szintén hatalmas veszélyt jelent számukra, mivel ez a katonai szervezet alapította az SDF-et és alkotja a gerincét a mai napig. (Az SDF volt az a csoport, amely a nemzetközi szövetséges erőkkel együtt eltakarította az Iszlám Államot Szíria kelet részéből). A lényeg, hogy a több, mint 20 milliós kurd népességgel rendelkező Törökországban a kurd függetlenségi törekvéseket gyökerestül kiirtsák, mivel a kurdok részéről ez a mozgalom garantáltan kiszakítana jelentős részeket az állam testéből.

A kurd populáció eloszlása a térségben és a közvetlen kurd ellenőrzés alatt álló területek 2017-ben (Junior State of America / Columbia University Institute for the Study of War)

Törökország hozzáállása a dolgokhoz rendkívül sokat változott az elmúlt években: a polgárháború korai éveiben saját érdekeik miatt szemet hunytak a Törökországon keresztül Szíriába beáramló ISIS csapatok felett (toborzás, kiképzés, egészségügyi ellátás, felfegyverzés gyanúja is felmerült), a Daesh által kitermelt olcsó kőolaj elsődleges felvásárlóivá váltak és ezt a helyzetet fenn is tartották egészen addig, amíg nem követett el több öngyilkos merényletet a terrorista szervezet a törököknél a hivatalos indoklás szerint. Nyilván a kurdok gyors területszerzésének és a kurd kantonok összekapcsolásnak akartak gátat vetni, ezért is fordultak al-Babnál az ISIS ellen és kergették ki őket, éket állítva a két (Afrin  és Manbidzs) kurd terület közé.

A török kormányzat részéről az utóbbi pár hónapban többször is elhangzott, hogy az afrini kurdok semlegesítését követően visszaadják majd a "felszabadított" területeket a "jogos tulajdonosnak", ami azért a politikai retorikát ismerve közel sem jelenti a legitim szír kormányt, főleg, hogy az észak-szíriai határvidék buffer-zónájában a TFSA erőteljesen dolgozik a lakosság "törökösítésén": az iskolákban török nyelvű oktatás folyik, török rendőrség felállítása a településeken, török közigazgatás, stb.

Érdekes adalék az a kapcsolódó közkeletű elmélet, mely szerint az utóbbi években Erdogan (török államfő, gyakorlatilag tejhatalommal) minden cselekedete az iszlám világ központját megtestesítő Oszmán Birodalom helyreállítását célozta, melynek központi alakja természetesen ő maga lenne. A nagyhatalmi pozíció megszerzésének tudható be az iraki határvidéken történt beavatkozás, illetve Irán regionális egyeduralkodóvá válását megakadályozandó szövetséges viszony kialakítása Izraellel.

Kurdok (PKK, PYD, SDF / YPG): A kurdok már évtizedek óta küzdenek a független kurd állam (Rojava) megalapításáért, azonban ezidáig nem tudták létrehozni azt. A helyzet viszont nagyban megváltozott a  szír polgárháború 2011-es kitörésével, melynek során az addig másodvonalbeli populációként kezelt kurdoknak Aszad állampolgárságot adott - hátha ennek eredményeképpen nem fognak lázadni ellene -, azonban ez már késő volt a kurd-többségű településeken a kurdok átvették a hatalmat és elkezdték kiépíteni független Kurdisztán alapjait.

Azonban az Iszlám Állam 2014-es, Irakból átcsapó, mindent elsöprő offenzíváját - a lázadó erők nyugat-szíriai háborúja miatt korábban minden kurd területről kivont - szír hadsereg maradékai már nem tudták feltartóztatni a SyAAF elkeseredett bombázásai ellenére sem, így a szalafista csapatok a szír - török határon elhelyezkedő Kobanî városát körbezárva szinte teljesen elfoglalták azt. A helyzetet végül az amerikaiak vezette koalíció légicsapásai és az Iraki Kurdisztánból a török határon keresztül megérkező kurd alakulatok mentették meg, akik az FSA helyi erőivel  együttműködve visszaszorították a Daesht.  Érdekes adalék, hogy a TAF egységei szó szerint a méterekre lévő határ túloldalán teljes panorámából néztek végig Kobanî pusztulását és az ISIS által elkövetett mészárlásokat anélkül, hogy beavatkoztak volna.

A Török Fegyveres Erők katonái nézik az Iszlám Állam által ostromolt Kobanît a határ túloldalán (2014. október, AP)

A kurdok azonban a kezdetektől fogva nehéz helyzetben vannak, mivel egyik nagyhatalomnak vagy regionális szereplőnek sem érdeke a kurd autonóm törekvések pártolása: 

• az USA a török szövetség miatt nem támogatja ("még túl korai a független Kurdisztán kikiáltása" - Tillerson)
• az oroszok a megannyi saját - szintén autonómiáért sorban álló - kisebbség miatt
• a törökök a saját 20+ milliós kurd lakosságuk miatt
• az irakiak hasonlóképpen illetve a kurd területeken lévő olajkutakból származó - jelenleg megosztott - bevételek miatt
• Szíria egységét veszélyeztetné a független Kurdisztán megalakítása
• az EU 28 tagországa által aláírt nyilatkozata alapján az egységes Irakot (és Szíriát) szeretnék helyreállítani

Ilyen erős nemzetközi ellenszélben nem csoda, hogy az elmúlt pár évben a kurdokra nagyon jellemző lett a hintapolitika (szélkakas módra), melyre jó példa, hogy Afrin és környékének elfoglalását követően fellépő török veszélyre reagálva az oroszok segítségét kérték, miszerint az oroszok a saját katonai rendőrségi egységeivel képviseltessék magukat a térségben, ezzel közvetlenül megvédve magukat egy esetleges északi TFSA+TAF inváziótól. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a törökök hónapok ígérgetésit és fenyegetőzéseit követően tényleg meg fognak indulni a határon lévő kurd térségek ellen az oroszok és a szír kormány felajánlotta, hogy ha a YPG egységei Afrinban átadják a fegyvereiket és a területeket a kormánynak, akkor megvédik őket a török offenzívától, azonban a kurdok több ízben is elutasították az ajánlatot (pedig reálisan nézve nyilvánvaló volt, hogy esélyük se lesz a győzelemre). Mikor az oroszok kivonták az egységeiket az ideiglenes támaszpontjaikról a török invázió előtt, a kurdok az "oroszok árulásáról" indítottak kommunikációs hadjáratot, majd amikor kiderült, hogy a szövetséges amerikaiak vezette koalíció se fogja megvédeni a Manbidzstól nyugatra lévő kurd területeket , azonnal az "Amerika ismét elárulta a kurdokat" szólammal nyilvánult meg számos kurd publicista. A TAF és a TFSA erői közel két hónap alatt elfoglalták teljes Afrin kerületet és a környező kurd területeket.  

Irán: a síita iszlám fellegvárának számító Irán lépéseit jellemzően az erősebb regionális pozícióért folyó harc és az ehhez kapcsolódó nyugat / Izrael / szunnita Öböl-menti országokkal szembeni (kölcsönösen) ellenséges hozzáállás határozta meg. A nyugati világ által rettegett "Síita félhold" kialakításáért rengeteg anyagi és emberi erőforrást áldozott fel, a Szíriában elhunyt iráni katonák temetése már szinte egymást váltják a településeken. Hasonlóan az oroszok "ha kell, fegyverrel is megvédjük a saját kisebbségünket más országokban is" hozzáállását Irán is érvényben tartja, csak az iszlámra jellemző - nem túl modern - változatban, miszerint valamennyi síita védelmezőjeként tekint magára és aszerint is cselekszik. Néha ez csak hivatkozási alap arra, hogy belefolyjon a konfliktusokba, de a végeredmény szempontjából nincs nagy különbség.

Irán al-Aszad hatalmon tartásával és a különféle fegyveres (nemzetközileg terrorista szervezetként nyilvántartott) csoportok pénzelésével állandó nyomás alatt tudja tartani Izraelt, aki a saját védelme biztosítása érdekében nagyon gyakran légicsapásokat mér az iráni fegyverszállítmányokra / katonai bázisokra / egységekre Szíriában és Libanonban, mely ellen a leamortizált kormányerők nem tudnak érdemben tenni semmit (leszámítva a legutóbbi incidenst, amikor az ősrégi szovjet légvédelmükkel lelőttek egy izraeli F-16-os vadászbombázót).

Izrael: Mint az ismeretes, az 1948-as megalapítása óta a jelenkori Izrael állam külső (és belső) ellenségekkel rendesen el van látva. A megannyi háború a környező arab országokkal egyszerre tetté rendkívül offenzív és defenzív országgá, mely hozzáállás a mai napig jelen van. Az amerikai támogatással kiegészített Izraeli Védelmi Erők stabilan tartják magukat a régióban, azonban a szíriai polgárháború a potenciálisan veszélyes de addig stabilnak mondható szomszédos országot kiszámíthatatlan káosszá alakította. Önmagában ezzel nem lett volna baja Izraelnek, mivel ők maguk is támogatták Aszad elmozdításának tervét és a szír - izraeli határon folytatott harcok során megsebesült FSA katonákat (és megannyi szír civilt is) elláttak a saját kórházaikban, viszont volt jó pár olyan tényező, melyektől jogosan tartanak a mai napig:

• a szír kormány az egész országban elosztva tárolt vegyi és biológiai fegyverihez Izrael-ellenes csoportok hozzájuthatnak
• Irán térnyerése és erősödő pozíciója Szíriában
• a libanoni Hezbollah további erősödése és fejlett fegyverekkel való ellátása Iránnak hála

Az iráni fenyegetés kedvéért hajlandóak voltak Szaúd-Arábiával is egy laza szövetséget kialakítani. Ugyan mások voltak az indokok (a szaúdiak a síita - szunnita szembenállás miatt, Izrael a közvetlen fegyveres fenyegetés okán), abban végletekig egyetértettek, hogy a síita-félhold kialakítását minden áron meg kell akadályozniuk és ebben mindkettejük közös szövetségese az Egyesült Államok is betársult közvetve.

Izrael állam számára a legjobb forgatókönyv egy nyugat-barát (kezelhető) stabil szír kormány lenne, mely szakít az iráni kapcsolatokkal, de ha ez mégse jönne össze, akkor az oszd meg és uralkodj elv mentén legalább csökkenteni tudják a szír határon rájuk rakódó nyomást és addig is hivatkozhatnak a polgárháborús helyzetre, hogy késleltessék a Golán-fennsík általuk jelenleg megszállt területeinek visszaadásáról szóló ENSZ követeléseket.

Öböl menti országok (Katar, Szaúd-Arábia, stb): a szaúdiak már a kezdetektől próbálták megfúrni a Ba'athista kormányt megakadályozva ezzel az iráni (síita) térnyerést a régióban. Az egész világ legfőbb vahabista / szalafista szélsőséges iszlám nem titkoltan legnagyobb exportőreiként pénzügyileg és fegyverekkel is támogatták nem csak a kormányellenes "mérsékelt" lázadókat, de az Iszlám Állam kasszájába is rengeteg támogatás érkezett a térségből.

A 2017-ben kitört Katar - Szaúd-Arábia és szövetségesei csörte (egymást a terrorizmus támogatásával vádolták) a térség erőviszonyait is befolyásolta, mely az addig nagyjából közös politikai elhelyezkedésnek a végét eredményezte. Katar átsodródott egy török - iráni diplomáciai szövetség felé, miközben a Katart körbevevő arab országok kivétel nélkül gazdasági szankciókkal sújtották az országot (várost). A szír polgárháborúra ez közvetlenül csak a lázadó erők irányába küldött lelassuló vagy megszűnő pénzügyi támogatásokban mutatkozott meg egyelőre.

TL;DR:

• A nyugati világ elsődlegesen Irán térnyerését próbálja megakadályozni Szíriában
• Oroszország a térségben szeretné növelni a befolyását illetve a hadi kiadásokat kompenzálni a szír állami kőolaj és földgáz készletekkel
• Törökország kegyeiért mindkét szuperhatalom hajlandó a saját - általuk függésben lévő - szövetségeseiket beáldozni
• Törökország szakítva a kurdok megtűrésével a határon, fegyveres erővel szünteti meg a számára veszélyt jelentő kurd határ menti régiókat
• A kurdok továbbra sem tudnak saját államot alapítani az általános nemzetközi ellenszél miatt
• Irán a síita-félhold kialakításáért és a regionális befolyásszerzésért rendkívül nagy anyagi és egyéb ráfordításokat áldozott fel
• Izrael a saját biztonsága érdekében csapások mér a Szírián áthaladó iráni fegyverszállítmányokra, de elzárkózik a közvetlen beavatkozástól
• Az Öböl-menti országok a síita - szunnita vallási ellentétek mellett saját belső ellentéteikkel is bajlódnak, továbbra is aktívan támogatják a szír kormányellenes erőket

Felhasznált források:

• https://www.washingtonpost.com/world/us-secretly-backed-syrian-opposition-groups-cables-released-by-wikileaks-show/2011/04/14/AF1p9hwD_story.html?utm_term=.834e1cbc3375
• https://www.washingtonpost.com/news/post-politics/wp/2016/10/04/the-problem-with-obamas-account-of-the-syrian-red-line-incident/?utm_term=.37e18411877e
• https://www.congress.gov/bill/113th-congress/S.J.Res/21
• https://www.politico.com/magazine/story/2016/07/obama-syria-foreign-policy-red-line-revisited-214059
• https://oilprice.com/Energy/Energy-General/Russia-Is-Taking-Over-Syrias-Oil-And-Gas.html
• http://www.ansamed.info/ansamed/en/news/nations/turkey/2012/10/01/Syria-new-markets-Qatari-gas-Al-Assad-analyst_7560833.html (/wikipedia)
• http://www.rudaw.net/mobile/english/opinion/020420181
• http://faktor.hu/faktor-iran-es-szaud-arabia-miert-ellensegek

--EX